(0+5+111-111) --"/>

Pepita Hirdető a MultiApro hirdető rendszerében



Ebben az internetes keresőben kiemelten megjelenhet bármi, amit a Google lát - külön kérésre...

Megjelenítési kérés küldése



Kategóriák

Apró (59)

Web (675)

Felhasználási feltételek
Adatai védelméről
Kapcsolat a szerkesztővel
Kiemelt hirdetéskészítő


Ami fontos itt, az a közösségi oldalakon is az:


A Centenáriumi Díj idei kitüntetettje: dr. György István [2024-05-30]

A MÚSZ 2011-ben újjáélesztette a MÚSZ Centenáriumi Díjat. A megújított MÚSZ Centenáriumi Díj célja, hogy elismerésben részesüljenek mindazok, akik tevékenyen részt vesznek a magyar úszó sport fejlődésében, sikereiben, valamint a sportág népszerűsítésében. Idén az egyik díjazott dr. György István lett. Dr. György István ezer szállal kötődik Kőbányához: ott született, ott nőtt fel és ma is a kerület...
 Részletek >

Elítélték a szurkolót, aki beszaladt a futópályára, majd ellenállt az őröknek a tavalyi atlétikai vébén [2024-05-30]

A férfi a magasugrók versenyét zavarta meg, ami miatt 220 órát kell közmunkával töltenie. A bíróság első fokon elítélte azt a férfit, aki a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságon beszaladt a futópályára.  A férfi 2023. augusztus 25-én este, a magasugrók versenye közben ugrott le a nézőtérről a Nemzeti Atlétikai Központban. A pályabíró leterelte a pályáról, azonban...
 Részletek >

Az Újpest élesztheti újra a váci labdarúgást [2024-05-30]

Hazai sajtóbeszámolók szerint az Újpest új tulajdonosai vezetésével együttműködni készül a jelenleg a megyei bajnokságban szereplő Vác csapatával
 Részletek >

Egy újabb akcióban 11 tonna szemetet és négy holttestet hoztak le a Himalájáról [2024-05-30]

Korábban is volt már hasonló misszió.
 Részletek >

Fennállásának első sztrájkjára készülhet a Samsung [2024-05-30]

A szakszervezeti dolgozók fair béreket és teljesítményjuttatást valamint több szabadnapot követelnek.
 Részletek >

Sugárzás miatt kórházba került a Samsung két alkalmazottja [2024-05-30]

Vizsgálatot indítottak a dél-koreai hatóságok a Samsung ellen, azt követően, hogy egyik üzemükben két dolgozó is az egészségesnél nagyobb mértékű sugárzásnak volt kitéve.
 Részletek >

A spanyol parlament amnesztiát adott a katalán szeparatistáknak [2024-05-30]

Az amnesztiatörvényt a szocialista többség szavazta meg azért cserébe, hogy a tavalyi eredménytelen parlamenti választások után a katalán pártok visszasegítették őket a hatalomba.
 Részletek >

A 80-as évek szexszimbóluma volt: az 56 éves Sabrina Salerno bikiniben ennyire dögös [2024-05-30]

Sabrina Salernóért 56 évesen is bomlanak a férfiak, ami nem véletlen, hiszen irigylésre méltóan dögös.
 Részletek >

A 80-as évek szexszimbóluma volt: az 56 éves Sabrina Salerno bikiniben ennyire dögös [2024-05-30]

Sabrina Salernóért 56 évesen is bomlanak a férfiak, ami nem véletlen, hiszen irigylésre méltóan dögös.
 Részletek >

Ilyen az élet a Palota alkalmazottjaként: kipakolt egy dolgozó a brutális mindennapokról [2024-05-30]

A Buckingham-palota soha nem alszik. Hajnalban, három órakor érkezik a tejszállítmány, amit a gyümölcs, zöldség és hús követ. Ezután jön a levél, mindezt az alkalmazottak figyelő szeme alatt. Így néz ki a mindennapi élet a király szolgálatában.
 Részletek >

Ilyen az élet a Palota alkalmazottjaként: kipakolt egy dolgozó a brutális mindennapokról [2024-05-30]

A Buckingham-palota soha nem alszik. Hajnalban, három órakor érkezik a tejszállítmány, amit a gyümölcs, zöldség és hús követ. Ezután jön a levél, mindezt az alkalmazottak figyelő szeme alatt. Így néz ki a mindennapi élet a király szolgálatában.
 Részletek >

Meghalt Harry herceg szeretője [2024-05-30]

Szomorú hír jött.
 Részletek >

Meghalt Harry herceg szeretője [2024-05-30]

Szomorú hír jött.
 Részletek >

Katonák lepték el a Himaláját: több mint 10 tonna szemetet és négy holttestet is lehoztak a Himalája hegycsúcsairól [2024-05-30]

Tizenegy tonna szemetet illetve négy holttestet is lehoztak nepáli katonák a Himalája hegycsúcsairól, köztük két ember maradványait az idei nagytakarítási akcióban.
 Részletek >

Óriási változás a Volánbusznál: jön a kártyás és az okostelefonos fizetés [2024-05-30]

Régen várt szolgáltatásfejlesztés valósul meg hamarosan a Volánbusznál: idén szeptemberig a társaság valamennyi helyközi járatának fedélzetén elérhetővé válik a készpénzmentes jegy- és bérletvásárlás.
 Részletek >

Megszólaltak Putyinék: elmondták, mit gondolnak az oroszok Orbán és Brüsszel csatájáról [2024-05-30]

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő úgy véli, a magyar miniszterelnök erősen odafigyel Magyarország érdekeire, ez a függetlenség viszont nem mindenkinek tetszik az EU-ban, ezért példátlan nyomás nehezedik rá.
 Részletek >

Döbbenetes: mérgező anyagokra bukkanhattak a Shein gyermektermékeiben [2024-05-30]

Egy dél-koreai vizsgálat kimutatta, hogy a Shein gyermekeknek készült termékei mérgező anyagokkal vannak tele. A helyi sajtóból kiderült, hogy a szöuli önkormányzat nyolc, bőrből készült gyermekholmit vizsgált meg, és abból hétben találtak a megengedettnél nagyobb mennyiségben mérgező anyagokat.
 Részletek >

Leclerc az élen, Perez csak a 7.: aktuális forma az F1-ben [2024-05-30]

Az elmúlt három versenyhétvégén nem Max Verstappen szerezte a legtöbb pontot az F1-ben, Sergio Perez pedig eltűnt a süllyesztőben.
 Részletek >

Mérgező anyagokat találtak a Shein ruháiban - Nagyon vigyázz, ha ilyet vettél a gyereknek! [2024-05-30]

Volt olyan termék, amelyben a megengedett határérték 428-szorosa volt egy veszélyes anyagból.
 Részletek >

Mi történik Mikes Anna körül? Krausz Gábor nincs mellette és... [2024-05-30]

Erre a posztra mindenki felkapta a fejét.
 Részletek >

Sejteni lehetett: Aurelio nem ül a babérokon. Elhagyta az otthonát, de [2024-05-30]

Az egykori villalakó már szabadon járhatja az országot, és ki is használta az alkalmat.
 Részletek >

Nem kelt meg a tésztád? Most kiderül: a friss vagy a szárított élesztővel jársz jobban [2024-05-30]

Főzéshez, sütéshez a friss alapanyagok mindig jól jönnek. De előfordul, hogy a száraz alapanyag választása a praktikusabb.
 Részletek >

5 rendhagyó módszer migrén ellen, amit még te sem próbáltál - Botoxterápia és triggerkizárás [2024-05-30]

A migrénnek van pár kevésbé ismert kezelési módja. Ha már mindent kipróbáltál, a szakértő szerint ezeknek is érdemes adni egy esélyt.
 Részletek >

Anyázós posztban üzent Gyurcsány Ferenc a kormánypártoknak [2024-05-30]

Szerinte pocsék vezetője van az országnak.
 Részletek >

Hetekig vitáztak róla, csütörtök este megtörténik [2024-05-30]

Tizenegy politikus, élő adásban.
 Részletek >

Nagy Márton jó hírt jelentett be a nyugdíjasoknak [2024-05-30]

A nemzetgazdasági miniszter szerint az infláció a múlté.
 Részletek >

Érkezik a harmadik Tőrbe ejtve-film, ismét nagy hollywoodi nevek között nyomoz majd Daniel Craig [2024-05-30]

 Részletek >

Mbappé elárulta, miért döntött a maradás mellett [2024-05-30]

Nem volt könnyű elhatározás.
 Részletek >

Nézzük a jó oldalát: nem egy végletekig kizsigerelt Szoboszlai Dominik érkezik az Eb-re [2024-05-30]

Mi lesz a magyar válogatott védelmével?
 Részletek >

Dobrev Klára felkészült arra, hogy kizárják a listavezetők vitájából [2024-05-30]

Lesz egyáltalán vita?
 Részletek >

A több mint nyolcvan év után visszavitt könyv újra kölcsönözhető lesz [2024-05-30]

A Helsinki Központi Könyvtár ennek ellenére nem számolt fel rekordösszegű késedelmi díjat.
 Részletek >

Tiltakoznak a gazdagrétiek a 270 lakásos társasház felhúzása miatt [2024-05-30]

Már háromezren írták alá a petíciót.
 Részletek >

Először dolgozott együtt Geszti Péter és Péterfy Bori, ez lett az eredménye [2024-05-30]

Péterfy Bori szerelemből gyilkol a Beléd szerettem. Ez van. című, Geszti Péterrel közös dal klipjében.
 Részletek >

Elkészült Magyarország legnagyobb és legismertebb online áruházainak 2023-as listája [2024-05-30]

A dobogó alján váltás történt az online áruházak listáján, az első két helyezett viszont egyelőre bebetonozta magát. Megjelentek a kínai webshopok is és törnek előre, ha a bevételekben még nem is nagyon, az ismertségben már látványosan.
 Részletek >

Golyókat eresztettek a Mészáros Lőrinc-féle eszéki fociklub sportigazgatójának autójába [2024-05-30]

A kocsiban, aminek a sofőr felőli oldalán sérült meg a szélvédője, senki nem ült. Többször is meglőtték az eszéki fociklub, a NK Osijek portugál sportigazgatójának, José Botának az autóját. Mint az Index írja, a horvát rendőrségre szerda este kilenc körül érkezett bejelentés arról, hogy Eszék belvárosában egy autónak
 Részletek >

Elítélték a szurkolót, aki beszaladt a futópályára, majd ellenállt az őröknek a tavalyi atlétikai vébén [2024-05-30]

A férfi a magasugrók versenyét zavarta meg, ami miatt 220 órát kell közmunkával töltenie.
 Részletek >

70 milliót érnek az Eventim sötét mintázatai [2024-05-30]

A versenyhatóság határozata alapján legalább nyolcvanezer fogyasztót kell kompenzálnia a jegyértékesítőnek.
 Részletek >

Úgy néz ki, eddig végig tévedtek a tudósok a Nappal kapcsolatban [2024-05-30]

Egy friss tanulmány szerint a Nap mágneses mezője teljesen máshol kezdődik, mint azt korábban számolták. Ha ez valóban így van, az a napkitörések előrejelzését is pontosabbá teheti.
 Részletek >

Naperőművel és energiatárolóval bővül a Ganz tápiószelei gyártelepe [2024-05-30]

Készen állnak a bekötésre a napelemek a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft....
 Részletek >

Alekosz Svájcba költözött párjával: megmutatta új otthonát [2024-05-30]

A ValóVilág egykori nyertese láthatólag nagyon jól érzi magát külföldön.
 Részletek >

Szinte félnek az utcára lépni, olyan sok az ellenségük: 3 csillagjegy, akit mindenki utál [2024-05-30]

Te közte vagy?
 Részletek >

Mi történt Nyertes Zsuzsával? Hatalmas műszempilla, neonszínű műköröm: így még sohasem láttuk [2024-05-30]

Teljesen felismerhetetlen.
 Részletek >

Osváth Zsolt kifakadt a hazai influenszerekre: [2024-05-30]

Osváth Zsolt a napokban kirobbant influenszerbotránnyal kapcsolatban fogalmazta meg gondolatait. Szerinte az, hogy néhány hazai tartalomgyártó csak úgy letörölte magát, egy gusztustalan és gerinctelen lépés volt.
 Részletek >

Megérkezett az Android Auto 12.0: a járművezetők mostantól tévét és streaminget is nézhetnek [2024-05-30]

A frissítéssel új alkalmazások és funkciók is érkeztek, melyek javítják a vezetési élményt.
 Részletek >

Elképesztő jelenség a Körösön: ilyenkor ritkán látni ilyet [2024-05-30]

Ön is megcsodálhatja a tiszavirágokat a videóban, amit a Facebookon tettek közzé. A meleg időjárás miatt a szokásosnál hetekkel korábban rajzanak a kérészek a Sebes-Körösön.
 Részletek >

Szentkirályi Alexandra kislánya már írja a listát a választás utáni anya-lánya napra - KampányJáró - videó [2024-05-30]

undefined
 Részletek >

Orbán Viktor: a brüsszeli ideológia veszélyesebb Vlagyimir Putyinnál [2024-05-30]

Orbán Viktor úgy látja, számára az elsődleges feladat a nemzetek érdekeinek szolgálata, amit más európai vezetők populizmusnak tekintenek.
 Részletek >

Kémautótörvény: a Kínából érkező, csatlakoztatott járművekre nemzetbiztonsági vizsgálatot írnának elő amerikai képviselők [2024-05-30]

Az amerikai képviselőház törvényjavaslata nemzetbiztonsági felülvizsgálatot írna elő a Kínából érkező, csatlakoztatott járművekre, amely akadályozná azt, hogy az autók szoftverét kémeszközként lehessen használni.
 Részletek >

Aranyélet: így lazul 19 évvel fiatalabb feleségével a medencében Stohl András [2024-05-30]

Stohl András és a 19 évvel fiatalabb felesége, Vica is élvezik a jó időt. A színész a medencéből posztolt egy szelfit, amit a felesége készített róluk, aki akkor még nem merészkedett be a vízbe.
 Részletek >

Osváth Zsolt kifakadt a hazai influenszerekre: "Ha sikerült mellközépig megfürdeni a narancsf*sban, akkor legyen tökünk, és álljunk bele" [2024-05-30]

Osváth Zsolt a napokban kirobbant influenszerbotránnyal kapcsolatban fogalmazta meg gondolatait. Szerinte az, hogy néhány hazai tartalomgyártó csak úgy letörölte magát, egy gusztustalan és gerinctelen lépés volt.
 Részletek >

Ezek a rövid nyelű szerszámok a legpraktikusabbak magaságyáshoz [2024-05-30]

Kis kertje van, vagy erkélyen nevelgeti kedvenc növényeit, és a hosszú nyelű szerszámok nehézkessé teszik a munkát? Nos, a megoldás itt van: bemutatjuk a rövid nyelű szerszámokat, amelyek kifejezetten kis kerti munkákhoz, magaságyásokhoz lettek tervezve. Ezek a kis csodák nemcsak praktikusak és hatékonyak, hanem stílusosak is!
 Részletek >

"Szeretem én irányítani a saját életemet." - Nagy Katica interjú [2024-05-30]

[Dátum: 2024.05.30. 11:21]
 Részletek >

Mérgező anyagokat találtak a Shein ruháiban - Nagyon vigyázz, ha ilyet vettél! [2024-05-30]

Volt olyan termék, amelyben a megengedett határérték 428-szorosa volt egy veszélyes anyagból.
 Részletek >

Ő volt Sissi legidősebb, életben maradt lánya: Gizellát a budai várban jegyezték el [2024-05-30]

Erzsébet királyné nem alakíthatott ki szorosabb viszonyt lányával, Gizellával.
 Részletek >

Itt a nagy bejelentés Sydney van den Bosch terhességével kapcsolatban [2024-05-30]

Megszólalt, és mindent elárult.
 Részletek >

Sejtelmes posztot osztott meg Dudás Miki párja: Mindennek vége kettőjük között? [2024-05-30]

Egy újabb mélypontra érkezett volna a magyar sztárpár kapcsolata?
 Részletek >

A családi receptkönyvben találtam: harcsapaprikás polentával [2024-05-30]

Mostantól csak így készítem a receptet
 Részletek >

A Pénzügyminisztérium sorosozással, gyurcsányozással kéri ki magának, hogy baj lenne a költségvetés átláthatóságával [2024-05-30]

Rossz módszertan, baloldali NGO, Soros, Gyurcsány
 Részletek >

Olyan meleg a tavasz, hogy már most nyüzsögnek a tiszavirágok a Körösön [2024-05-30]

A szokásosnál hetekkel korábban rajzanak a kérészek a Sebes-Körösön.
 Részletek >

Krumpli után OTP: mit csinál a legnagyobb magyar bank Üzbegisztánban? [2024-05-30]

Amíg a magyar közvélemény az üzbég
 Részletek >

Tovább csökkent a globális tévépiac [2024-05-30]

Az idei első negyedévben kevesebb televíziót adtak el, mint egy évvel korábban.
 Részletek >

Bemutatta első vízhűtését a Montech [2024-05-30]

A HyperFlow ARGB kétféle méretben és kétféle színben érkezik.
 Részletek >

Milák Kristóf 200 pillangón döntős, a 100 méter gyors fináléjáról lemaradt Barcelonában [2024-05-30]

Meglehet, a 200 pillangóra tartalékolt.
 Részletek >

Öt percet kapott volna Sulyok Tamás a sorsáról döntő parlamenti ülésen, de nem él a lehetőséggel [2024-05-30]

Szokatlan időpontban kezdődik a rendkívüli ülés.
 Részletek >

Áprilisban 6139 gyermek született és 9396 ember halt meg [2024-05-30]

Több a házasságkötés, mint egy évvel korábban.
 Részletek >

Az MBH Bank mérlegfőösszege csaknem 11 785 milliárd forintra növekedett [2024-05-30]

Lakossági területen ugrásszerű, 30,4 százalékos növekedést ért el a bank a hitelállomány terén.
 Részletek >

Az Index megtudta: ezért csúszik az otthonfelújítási program [2024-05-30]

A programot koordináló MFB vezetője mondta el lapunknak, mi áll a háttérben.
 Részletek >

Kiderült, hol tér vissza vezetőedzőként Mourinho [2024-05-30]

Sajtóhírek szerint szombaton jelentik be.
 Részletek >

Lekerül a műsorról az Alföldi Róberttel és Stohl Andrással futó darab [2024-05-30]

Nem lehet tudni, mi lesz a sorsa.
 Részletek >

Jon Bon Jovi fia és Millie Bobby Brown esküvőjéről mesélt [2024-05-30]

 Részletek >

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege [2024-05-30]

Két műtőssegéd is hibázott.
 Részletek >

Minden második magyart ért már kibertámadás [2024-05-30]

A becslések szerint 1,3 milliárd egyedi kártékony kód van jelenleg a világon.
 Részletek >

Beszaladt egy férfi a futópályára a budapesti Atlétikai Világbajnokságon, még az őröknek sem akart engedelmeskedni [2024-05-30]

Két évre eltiltották a sportrendezvényektől.
 Részletek >

Egyedi festésű gépet indít a Wizz Air az olimpia alkalmából [2024-05-30]

A nemzeti légitársaság repteti Párizsba a magyar olimpiai csapatot.
 Részletek >

Eldőlt az Átrium jövője: Pintér Béláék, a Dumaszínház és még három másik színházi szervezet költözik az épületbe [2024-05-30]

2024 szeptemberétől öt színházi produkciós iroda költözik a Margit körúti színházi épületbe, amelyet a nyáron otthagyni kényszerül az állami támogatásaitól megfosztott, így anyagilag teljesen ellehetetlenült eddigi üzemeltető, a Kultúrbrigád.
 Részletek >

Gyümölcsös piskótatorta a klasszikus recept alapján: olajos piskótából lesz a legfinomabb [2024-05-30]

A gyümölcsös piskótatortát bármilyen szezonális gyümölcsből vagy befőttből is készítheted.
 Részletek >

Kylian Mbappe: [2024-05-30]

A Paris Saint-Germain távozó klasszisa újabb sokatmondó nyilatkozatot tett arról, hogy miért csak idén váltott klubot a Real Madriddal évekig tartó udvarlások ellenére
 Részletek >

Hallo Deutschland! [2024-05-30]

Van két-két állításunk a németországi foci-Eb minden egyes játéknapjáról, önnek pedig még a torna megkezdése előtt meg kellene jósolnia, igazunk lesz-e, vagy sem. Játsszon velünk, tesztelje tudását
 Részletek >

Golyókat eresztettek a Mészáros Lőrinc-féle eszéki fociklub sportigazgatójának autójába [2024-05-30]

A kocsiban, aminek a sofőr felőli oldalán sérült meg a szélvédője, senki nem ült.
 Részletek >

49 milliárdos nyereséggel indította el az MBH az évet [2024-05-30]

A kiadásokat alaposan megfogták az MBH-nál, és megérkezett a Fundamenta ügyfélállománya is.
 Részletek >

Sikerült emberi agyszövetből processzort csinálni, és ez mindent megváltoztathat [2024-05-30]

A svájci FinalSpark elkészítette a világ első neuroprocesszorát, ami szakértői várakozások szerint az informatika jövőjét hozhatja el.
 Részletek >

Stohl András és felesége medencézős fotón: a 19 évvel fiatalabb Vica gyönyörű nő [2024-05-30]

Stohl András a feleségével készített közös fotót medencében pancsolás közben. Rég láttuk Vicát a színész oldalán.
 Részletek >

Kimondták a végét: újabb sztárválás miatt zokog a világ [2024-05-30]

Sajnos nem tudták megmenteni a házasságukat.
 Részletek >

Kiszivárgott, igazán szörnyű: Meghan Markle csak ezért tér vissza [2024-05-30]

Tragédia kell?
 Részletek >

Elárulta az asztrológus: ez az a 2 dátum júniusban, amikor minden álmod valóra válhat [2024-05-30]

A nyár a legvarázslatosabb évszak az évben: tökéletes időszak egy előléptetésre vagy egy új kapcsolatra. 2024 júniusában két varázslatos dátum lesz, amikor a kívánságok teljesülnek. Ehhez azonban neked is tenned kell, mutatjuk is, hogy mit:
 Részletek >

[2024-05-30]

Udvaros Dorottya életének fontos része a sport, most is rendszeresen jár csoportos órákra, amit nagyon élvez, és azt is elmondta, hogy legújabb filmje, a Futni mentem készítésekor igencsak hamar megtalálta a közös nevezőt a színésztársaival.
 Részletek >

Melyik a legpontosabb időjárás-előrejelzés? A Microsoft új technológiája lehet a válasz [2024-05-30]

Aki az időjárás-előrejelzésekre támaszkodik, gyakran tapasztal kellemetlen meglepetéseket. A Microsoft úgy véli, megtalálta a megoldást a pontosabb előrejelzésekre
 Részletek >

Az igen: Szankciók, persze... három fóti tolvaj megoldotta, amit az EU-nem tudott [2024-05-30]

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt két férfi és egy nő ellen, akik kábelt akartak lopni és annak során megzavarták a Szlovákiából Magyarországra irányuló kőolajszállítást
 Részletek >

Van egy lyuk a Mars felszínén, és a tudósoknak fogalmuk sincs, mi van benne [2024-05-30]

A Marsra látogató embereknek valahol menedéket kell találniuk a bolygót sújtó sugárzás, hőmérséklet-ingadozás és porviharok elől. Ha a bolygó valóban hasonlít a Földhöz vagy a Holdhoz, akkor nagy földalatti lávacsövek lehetnek, amelyekben menedéket lehetne kialakítani. A lávacsövek beomlott szakaszai, az úgynevezett tetőablakok, hozzáférést biztosíthatnak ezekhez a földalatti menedékhelyekhez.
 Részletek >

Önöknél is a kampány utolsó heteiben zajlanak véletlenül az útfelújítások? [2024-05-30]

Sok helyen érzik úgy az emberek, hogy a település varázsütésre fejlődésnek indult az elmúlt hetekben. Vadul kátyúznak, javítanak, épül szépül a város.
 Részletek >

Egy titokzatos réteg mélyen a Föld belsejében a bolygó legkorábbi történetének maradványa lehet [2024-05-30]

Csaknem 3000 kilométerre a lábunk alatt van egy titokzatos anyagsáv, az úgynevezett D" réteg, amely már régóta lenyűgözi a tudósokat.
 Részletek >

Mutatjuk, ezeket az elektromos autókat keresik a magyarok [2024-05-30]

Kapósak lettek a kínai elektromos autók!
 Részletek >

Emlékeznek a fickóra, aki beszaladt a budapesti atlétikai világbajnokságon? Kiderült, mi vár most rá [2024-05-30]

Tavaly beszaladt a futópályára az atlétikai világbajnokságon egy középkorú férfi, majd ellenállt az őröknek. Most vádat emeltek ellene.
 Részletek >

Kiszivárogtak a Google féltve takargatott titkai az internetes keresésről [2024-05-30]

A Google komoly titkokat őriz arról, hogy a keresőrendszere hogyan is működik valójában. Egy kiszivárgott belső dokumentum azonban most értelmezhető betekintést nyújt a kulisszák mögé, és ami nyilvánosságra került, ellentmond a Google korábbi állításainak.
 Részletek >

Sóoldat helyett fertőtlenítőszerrel mosták ki egy nő hasüregét, felfüggesztett börtönt kapott a szakorvos és két segédje [2024-05-30]

A műtétet végző orvos elhallgatta a hibát, a nő nem sokkal később elhunyt.
 Részletek >

Orbán Viktor egy francia lapnak mondta el, hogy a brüsszeli ideológia veszélyesebb Putyinnál [2024-05-30]

Napirenden van a csatlakozás az ECR pártcsoporthoz, azért maradunk az EU-ban, mert létfontosságú a magyar gazdaságnak és nehéz elképzelni, hogy bárki is bízik Magyar Péterben
 Részletek >

Alkotmánybíróság: Nem alkotmányossági kérdés, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda Fidesz-propagandát hirdet [2024-05-30]

A beadvány aláírói azt sérelmezték, hogy a kabinetiroda által üzemeltetett oldal a baloldalt háborúpártinak nevezte, ezzel sértette az állam politikai semlegességének követelményét.
 Részletek >

53 éves létemre csak 75 kiló vagyok. Barátnőm beavatott egy étrendbe, azóta pedig iszonyúan lefogytunk [2024-05-30]

Nem gondoltam, hogy ennyire hatásos lesz.
 Részletek >

Itt a fordulat? Kárpáti Rebeka annyira szomorú: [2024-05-30]

Mi történt?
 Részletek >

Ezt nagyon sokan nem tudják a paradicsomról, ezért elkövetik ezt a nagy hibát [2024-05-30]

Ha nem ízlik a paradicsom, akkor lehet, hogy te sem jól tudtad ezt a dolgot.
 Részletek >

  << Eleje   < Előző  [1]   2    3    4    5    6    7    8    9      Következő >   Vége >>

Archívum:Május 30 29 28 27 26 25 24 23 22 21 20 19 18 17 16 15 14 13 12 11 10 9


TOP keresések
forma1   zene   játékok   ingyen   választás   belföld   külföld   foci   állás   munka   humor   viccek   sport   labdarúgás   schumacher   ferrari   baba   autó   motor  

Legkeresettebbek: 1    1    1    terhes szexpartner    Sex udvarhely    kismama szexpartner    sturovo sex partner    terhes sexpartner    sturovo sexpartner    1    kismama sexpartner    Roma sexpartner    1    cig ny szexpartner    telefonsex ingyen    skype szex    szexpartner fauszt    parkany sexpartner    123456    masszazs udvarhely    Hargita megye szex    tapolca szex csajok    szexpartner vasmegye    sturovo sex    sexpartner komlo    baja szexpartner    esztergom sexpartner    tapolca szex    szexpartner tata    szilagyimi   


Most keresik: sturovo sexpartner    terhes szexpartner    sturovo sex partner    sturovo sex    Sex udvarhelyl nyok    kismama szexpartner    1    @@bLWRw    1\0Ŕ§Ŕ˘%2527%2522    1'"    1'||DBMS_PIPE.RECEIV E_MESSAGE(CHR(98)||C HR(98)||CHR(98),15)| |'    1*DBMS_PIPE.RECEIVE_ MESSAGE(CHR(99)||CHR (99)||CHR(99),15)    77nGUZPu')) OR 967=(SELECT 967 FROM PG_SLEEP(15))--    9ZypJrTg') OR 644=(SELECT 644 FROM PG_SLEEP(15))--    yXgLTt5M' OR 223=(SELECT 223 FROM PG_SLEEP(15))--    -1)) OR 951=(SELECT 951 FROM PG_SLEEP(15))--    -5) OR 188=(SELECT 188 FROM PG_SLEEP(15))--    -5 OR 143=(SELECT 143 FROM PG_SLEEP(15))--    4lHRLEpH'; waitfor delay '0:0:15' --    1 waitfor delay '0:0:15' --    -1); waitfor delay '0:0:15' --    -1; waitfor delay '0:0:15' --    (select(0)from(selec t(sleep(15)))v)    0"XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R"Z    0'XOR(if(now()=sysda te(),sleep(15),0))XO R'Z    if(now()=sysdate(),s leep(15),0)    -1" OR 3*2>(0+5+111-111) --    -1" OR 3*2    -1" OR 3+111-111-1=0+0+0+1 --    -1" OR 2+111-111-1=0+0+0+1 --   


Baba, mama, család | Divat | Egészség, életmód | Film, mozi | Forma 1 | Gasztronómia, receptek | Humor | Informatika - Tudomány | Kultúra | Otthon - Háztartás | Sport | Utazás | Üzlet, vállalkozás | Zene |

 

 

További hirdetések a központi rendszerből 


 Adatvédelmi nyilatkozat  |  Lájkoljon és nyerjen


Ez az oldal a MultiApro.com csoport aloldala © 2024 www.multiapro.com Powered by MultiApro.com

Saját apróhirdető rendszer, saját honlap ingyen, egyszerűen, percek alatt. Adj el bármit, szerezz új vevőket